Ismeretlen bizánci szerző műve a bizánci íjászgyakorlatokról, nagy valószínűséggel a VI. századból.
Fordította Sudár János, az alábbi tanulmányban található német fordítás alapján:
Otmar Schissel von Fleschenberg: Spätantike Anleitung zum Bogenschießen. Wiener Studien. Zeirschrift für klassische Philologie 59(1941), 110–124.
A mű ismeretlen szerzője egy kipcsak előkelő, Tolu bég számára készített összegzést 1390 körül az akkor rendelkezésére álló arab nyelvű művekből. Ismereteink szerint ez az első török nyelvű hadművészeti munka. Dr. Sudár Balázs fordítása Kurtulus Öztopçu munkáján alapul, melyben a szerző saját átírása, modern török és angol fordítása mellett a kézirat facsilmiléjét is közzétette.
Az íjászat kulturtörténetéhez kapcsolódó érdekességként egy XV. századi török kézirat fordítását adjuk közre. Szerzőjéről, Jakíniról csupán annyit tudunk, hogy a Közép-ázsiai Herát városának előkelő köreiből származott. Ez az írás az egyetlen ismert munkája, amelyben felvonultatja a török irodalomban használt íj- és nyíl szimbolika teljes skáláját. Az allegorikus megfogalmazás a sértett öntudat kifejeződése, mivel Jakíni helyett valaki más részesült az uralkodó kegyeiben.
Ha pontos képet szeretnénk kapni arról, milyen nyílhegyeket használtak eleink a IX-XI. században, akkor nincs más dolgunk, mint szemrevételezni azokat a leleteket, amelyek a Kárpát-medencében kerültek elő a szóban forgó időszakból.
Amíg a IX–XI. századi magyar nyilakon használt nyílhegyekről nagyon pontos ismeretek állnak rendelkezésünkre, addig nyilaink vesszejéről, tollazatáról, a felhasznált kötöző, ragasztó és felületkezelő anyagokról már lényegesen kevesebbet tudunk. Ezért az e témát vizsgáló kutatók a magyar anyagból hiányzó részek kapcsán kénytelenek külföldi szakemberek munkáira támaszkodni.