Marx Tibor:
2005 óta veszek részt és rendezek 24, valamint 12 órás íjászversenyeket, így nagyjából van fogalmam arról, mekkora igénybevételt jelent egy ilyen „maratoni verseny”, úgy az íjászfelszerelés, mint az íjász számára. Mondhatom nem kicsit, és ahogy az sejthető, a legfontosabb erény egy ilyen típusú megmérettetésen a kitartás.
Bár a mostani erőpróba csak 4 órán át tartott, ez volt az első alkalom, hogy a teljes felszerelésem (íj, tegez, nyilak, ideg) természetes anyagokból épült fel, miközben formailag követte egy honfoglalás kori íjász eszköztárát.
Azt, hogy egy „műanyag tradicionális íj” (legyen az laminált, vagy műgyanta), a dacron ideg, és a karbon vagy az alumínium nyíl bírja a hosszú távú igénybevételt, azt már a korábbi versenyek igazolták. Azt azonban, hogy mit bír egy fából, ínból és szaruból enyvvel ragasztott kompozit íj, vagy azt, hogy mit bír a vesszőből készült, nyéltüskés kovácsolt nyílheggyel szerelt nyíl pontosan nem tudtam, és csak remélhettem, hogy komolyabb károsodás nélkül ki fognak tartani a verseny végéig.
Utólag azt mondhatom, hogy a felszerelésem kitűnőre vizsgázott. Ez alapján pedig bátran biztatok minden hagyományőrző íjászt, hogy ha teheti, váltson a „műanyag felszerelésről” az eredeti anyagokból készítettekre, mert nem fog bennük csalódni, miközben az az érzés, hogy megközelítőleg olyan felszerelést használ, mint amilyennel honfoglaló eleink lőttek egyenesen mámorító lesz.
Felszereléslista és tapasztalatok:
Íj: Íjam egy Paku Sándor által 2013-ban készített magyar szarus íj, 60# körüli húzóerővel. A 4 órás versenyt megelőzően kb. 3000 lövést adtam le vele.
A verseny során jelentős erővesztést nem tapasztaltam. Az íj karjai közötti egyensúly már a verseny megkezdése előtt sem volt tökéletes, de némi állítgatással a lövéssorozatok között kordában tudtam tartani ezt a problémát.
Nyilak: nyilaimat ostorménfából (Viburnum lantana) készítettm, F-típusú („szúró”) kovácsolt nyílhegyekkel szerelve. A nyílhegyek és a tollak enyvvel ragasztva, a szükséges kötözések pedig ínból és cseresznyefakéregből lettek kialakítva.
Nyilaim végig tökéletesen működtek. A 4 óra leforgása alatt egyszer sem kellet egyengetnem őket, végig kemények és rugalmasak maradtak, pedig a kilövésen kívül a kemény vesszőfogóba történő becsapódás és az onnan való kicibálás során is erős “stressz” érte őket. Egyedül a nyílhegy alatti cseresznyefakéreg kötözés felső rétege kopott le, és a verseny végére már néhány helyen kezdett kilátszani az alatta lévő inazás.
Bőr ideg: Három szálból sodort kecskebőr, csomózott fülekkel, egyik fül védelem nélkül, másik vászoncsík koptatóval ellátva, középen len cérnából kialakított kötözéssel. Az ideg átmérője 4 mm.
A tavalyi év során már teszteltem egy ugyanilyen ideget, az több int 2000 lövést bírt ki. Ebben az idegben a verseny előtt kb. 200 lövés volt, így nem aggódtam miatta. A versenyen leadott 680 lövés a füleknél csak minimálisan koptatta az ideget, viszont a középső cérnakötözés kb. a verseny felénél felfoszlott. Az ideg egyébként nem nyúlt ki, így végig egyazon ajzásmagassággal tudtam lőni.
Hüvelykujj gyűrű: 2 mm-es bőr
A napi gyakorlás során puszta hüvelykujjal lövök, átlag 100-200 lövést leadva nyugodt tempóban. Mivel a 4 órás versenyen a lövésszám és a tempó is lényegesen nagyobb, mint edzésen, ezért egy vékony bőr gyűrűt használtam, ami elegendő védelemnek bizonyult. Sem vér- sem vízhólyag nem keletkezett a hüvelykemen.
Tegez: B-típus honfoglalás kori tegez, kőrisfa dongák és hátlap, bőrrel borítva. A tegezben a nyilak természetesen heggyel felfele voltak elhelyezve. Sokak aggodalma, hogy a tollak megsínylik ezt a töltési módot újfent nem igazolódott be, pedig a verseny hevében nem volt idő az óvatos tárazásra. A tollak és azok ragasztása is hibátlanul bírta ezt az igénybevételt.
Készenléti íjtegez: Ez az eszköz nincs kitéve erős igénybevételnek.
A vele szemben támasztott követelmény mindösszesen annyi, hogy az íjat könnyen lehessen kivenni belőle és beletenni, illetve az, hogy lövés, és járkálás során ne akadályozza az embert.
Fegyveröv –tegez – készenléti íjtegez: Bár az íjászfelszerelés emberen történő tárolásának ezen módja inkább a lovas íjászathoz lett kialakítva, mégis elmondható, hogy gyalogosan is teljesen jól működik. A 4 óra alatt több mint 2 kilométert gyalogoltam (néha futottam) velük a cél és a lőállás között, de sem a járásban nem akadályoztak, sem a derekamat nem terhelték annyira, hogy az feltűnt volna.
Lövéstechnika: Végül, de nem utolsó sorban a lövéstechnikáról. 18 méterről egy 30 cm-es célt egy rendes felszereléssel, és némi jártassággal az íjászatban illik eltalálni. Mivel ez a verseny időre megy (a legtöbb találatot elérni 4 óra leforgása alatt), így az ember hajlamos némi sietségre, ami ellene hat a pontosságnak. Az azonban, hogy a találati arány 50% alatt volt csak részben írható a sietség számlájára. A relatíve alacsony találati arányt inkább a fáradtság eredményezte. A 60# körüli íj, amivel lőttem, még egy kényelmes tempó mellett is csak 150 – 200 lövésig komfortos számomra. E felett a lövésszám felett már küzdenem kellett az íj megfeszítésével, miközben az íjat tartó kar- és vállizmok is fáradtak, ahogy a csukló is. Márpedig ahogy a fáradtság növekszik, a lövéstechnika úgy esik szét. A csukló elfordul, a kar csapódik, a húzáshossz már nem mm pontos, az oldás veszít dinamikájából. Mindez látható is a versenyről készült felvételeken. Mindezek dacára látom értelmét hosszútávú versenyeknek – ahogy a régiek is látták – mert mint azt tudjuk, a harci íjászatban nem csak a pontosság a fontos…
