(Jano Nagy)

Előző nyáron (2007) a helyi halgazdaság rendelkezésemre bocsátott némi fagyasztott tokhal belsőséget (nem tudom, pontosan milyen fajtát) – illetve tokhal hólyagot. A belsőségek kis és közép méretű halakból származtak, és már kisebb darabokra vágva kaptam őket, úgyhogy nem tudom, hogy a képeken teljes méretű hólyagok látszanak-e (én csak felolvasztottam őket).

A fotózást megelőzően már finom kaparással eltávolítottam a rajtuk lévő zsíros részeket.
Nem mostam le őket meleg vízzel, nehogy megsérüljön a felszínük, illetve már egy perc hideg vizes áztatással sikerült leoldani a fehér rostokat a belső hártyáról. Szóval nagyon óvatosnak kellett lennem, hogy ne vigyek rá (túl sok) zsírt a belső fehér hártyára.

Kép: tokhal hólyagok – külső (látható) oldala – hosszuk kb. 15 cm.

Nagyon meglepődtem, amikor (egy hosszanti irányú vágást követően) felnyitottam a hólyagokat.
A belső oldalukon selymes fehér hártya volt, ami nagyon különbözik sok más hal hólyagjától, ahol az egész hólyag (árnyékhal), vagy a külső hártya (ponty) hasznos alapanyag az enyv főzéséhez.

1. Kép: a felnyitott tokhalhólyag külső oldaláról

2. Kép: a tokhalhólyag belső oldaláról, a lágy fehér réteggel.

Egy teáskanállal kezdtem el lekaparni a fehér hártyát – ami nem valami „szívós, kemény“ réteg, inkább olyasmi, mint a rostos „kenhető tőkehal készítmény“.

3. Kép: tokhalhólyag belső oldalán lévő hártya kaparással történő lefejtése, és a leválasztott rész visszahajtása

4. Kép: tokhalhólyag részben letisztítva, felette a lekapart részekkel

Nem tudom, hogy a lekapart hártya alkalmas lehet-e valamire?

Tisztítás után kisebb darabokban egy üvegtálba tettem, és vizet öntöttem rá (tanácsos desztillált vizet használni, de csak kis mennyiségben, ha nem akarjuk, hogy túlságosan híg legyen az enyv). Majd egy teáskanállal addig kevergettem, amíg a rostok teljesen szét nem estek, és ez által egy sűrű „kásaszerű” masszává nem alakult. Tehát nem kellett vagdosni vagy szétkalapálni (vagy kaparni vagy turmixolni vagy őrölni) mint ahogy sok más enyvhez használt alapanyagot. Valójában ez már a ragasztó “instant formában”. Mint nyersanyag, nagyon hasonló a por formájú zselatinhoz

5. Kép: üvegtál a fehér kásával

Miután a megtisztított és desztillált vízben feloldott hólyagot egy éjszakát áztattam (ami talán el is hagyható) egy kis csalással (egy saját készítésű duplafalu vízfürdőben) pont 50 fokra melegítettem. A ragasztó szinte
azonnal elkezdett feloldódni. Egy óra elteltével ellenőriztem a hőmérsékletet, és akkor már teljesen feloldódott. Úgy gondolom, hogy akár negyedóra is elég lenne (inkább 55 fokon).

6. Kép az általam átalakított vízfürdő készülékről Ezen a fotón egy másik típusú ragasztó látható a tálban.

Itt szeretném megemlíteni, – ami nagyon fontos – hogy a tényleges főzési hőmérséklet a (szigetelt) üvegtálban 10 (legfeljebb 20) fokkal hidegebb, mint az azt körülvevő vízfürdő hőmérséklete (ami 50 fok). Ezt korábbi munkáim során ellenőriztem. Ha a főzőedény hőmérsékletét 50 fokra állítanánk be, az enyv tényleges hőmérséklete alacsonyabb lenne, ami nagyon veszélyes, mert ez baktériumok elszaporodásához és bontó enzimek emelkedett aktivitásához vezetne, ami az enyv minőségének romlását eredményezné.

8. A tálban az olvasztott áttetsző enyv – valódi vizahólyagból

Aztán átszűrtem egy finom ruhán (szinte semmi üledéke nem volt) és egy hűvös helyiségbe tettem a tálat, hogy meggélesedjen az enyv. Olvastam, ( http://www.atelierstrebel.ch/ctrb_daten/7_Zubereitung_von_Stoerleim.pdf  ) hogy a vizahólyag  kb. 25 fokon zselésedik, ezért ennél egy kicsit hidegebb helyre kell tenni, mert különben csak kiszáradt, nem zselésedett gyenge anyagot kapunk. Ezután a géles anyagot apróbb darabokra szaggattam egy kanállal, és egy fóliával borított tálcára tettem.