Kiállítás a BTM-ben

Ez a meghívó csalogatja az érdeklődőket, több más időszaki kiállítás mellett a budavári Budapesti Történeti Múzeum egyik impozáns termébe.
( a meghívón a szenzáció számba vehető római lovas freskóval)
Az első olvasásra bizonyára meglepő cím sokat sejtet – bár akadhatnának talán ebben kétkedők is, de nekik és mindenkinek, aki kíváncsi mit is talál majd “odabenn”, részletekben gazdag frappáns választ ad a kiállítás.

            

A MTIT aktív közreműködésével készült kiállítás a modern kiállítások összes eszközét felvonultatja, hogy meggyőző legyen a látogatónak.
Táraságunk dícsérete sem marad el a jól szerkesztett  információs füzet több oldalán, de van is miért büszkék lennünk  – ez egy nagy eredmény!
A füzet szerényen “kiállítás vezető”-nek nevezi magát, de nyugodtan mondhatjuk mértékadó ismeretanyagnak, amely bármilyen – a tárggyal foglalkozó átfogó mű hivatkozási listájába is beférne, nem is beszélve különféle iskolai, vagy “csak” népszerűsítő íjászati tananyagba.
A Kárpát-medence és benne a mai Budapest területe  is gazdag leletforrás helyszíne, ahol az erre megforduló sztyeppei népek sok értékes nyomot hagytak, köztük sok megtalálható a  kiállítás anyagában és társaságunk
rekonstrukcióiban.
Az MTIT már nem csak hobby szinten elkészített, hanem felkérésre készült rekonstrukcióival komoly lépést tett, hogy elismert szereplője legyen a korszak történelmi kiállításainak.

             
A sok munka, fejtörés, apróságok kidolgozása csak több száz munkaóra alatt testesülhetett meg az értő kezek által. Hírünk már az írott, és on-line
médiába is bekerült, ahol némely cikk “fölkavarta” az állónak látszó vizet(Link).
Társaságunk csak és kizárólag, mottójához híven ügyködik, amint az egyik ismert közösségi felületünkön is hirdetjük:
Társaságunk (Magyar Történelmi Íjász Társaság) célkitűzése a korabeli magyar és belső-ázsiai íjászhagyományok hiteles rekonstruálása.

Az élményekkel teli nívós megnyitó után a hétköznapok is sikerekkel teli napokat hoztak – sokan kedvelik, látogatják azt a kiállítást, amelyet  a
BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM ÉS A MAGYAR TÖRTÉNELMI ÍJÁSZTÁRSASÁG KÖZÖS KIÁLLÍTÁSA – címmel jegyzünk a fennállásunk folyamán elért mérföldkövek sorában.

Kiállítás a “Mamuz”-ban

 

Megnyílt az alsó-ausztriai Asparn városka “Mamuz” múzeumában a Magyar történelmi Íjásztársaság és a

Zengő Nyíl Hagyományőrző Lovas- és Íjászegyesület részvételével a

Mamuz kiállítás Reiterbögen: Archäologie. Rekonstruktion. Experiment“

című kiállítás.Ennek a kiállításnak az anyagával igyekeztünk egy átfogó képet adni a pusztai nomád népcsoportok lovasíjász felszereléséről és annak evoluciójáról, különös tekintettel a Magyar honfoglalókra. Mindezt ahogy eddig is tettük, egy kísérleti régész szemszögéből.  A megnyitót követően Szombaton és Vasárnap élő készítési bemutatókat és előadásokat tartunk.