Több magas színvonalú  9-10. századi magyar nyíltegez rekonstrukció készült már (pl. Bencsik  Péter által a vukovári 232. sír tegezének rekonstrukciója), de ezek a gyakorlati, rendszeresen  lóháton történő kipróbálásához nem álltak még össze a feltételek.
Én magam már évek óta használok egy 8-9. századi kaukázusi és 10-11. századi altaj-i leletek alapján készült nyírkéreg tegezt.
Szigorú tudományossággal nézve azonban ez alapján nem vonhatunk le következtetéseket a 9-  10. századi kárpát-medencei tegezek használatával kapcsolatban.
Ezért gondoltuk úgy, hogy egy korhű tegezrekonstrukció használatának, a korabelinek leginkább megfelelő körülmények közötti kipróbálása esetleg tudna kísérleti-régészeti mércével is elfogadható eredményekkel szolgálni.
A kísérletezés tárgyát képező tegezt Pári Vilmos készítette a balatonújlak-erdő dűlői 9-10. századi magyar temető 6-os sírjában talált régészeti leletek alapján.

A választásunk azért esett erre a tegezre, mert ennek szájrészét egyedülálló módon, több oldalról is csontlapokkal borították, melyek jól megőrződtek a sírban.
Ezáltal lehetővé vált a tegezszáj viszonylag méretpontos rekonstrukciója, ami a tegezből való töltés szempontjából a tegez legfontosabb paramétere.

 A nevezett tegez palástja elenyészett a földben. A rekonstrukció ezen része más lelőhelyeken (pl. Szeged-Kiskundorozsma Hosszúhát 500. sír, Hajdúszoboszló Árkoshalom 217. sír) fellelt tegez vasalatok alapján készült.
A kísérletezés szempontjából a tegezrekonstrukció legfontosabb tulajdonságai a következők: súlya 1,32 kg. (Azaz jelentősen nehezebb az eddig használt, a vasalatokat teljesen nélkülöző, 0,78 kg-os nyírkéreg tegeztől.)
A tegez teljes hossza 86 cm, belseje 82 cm hosszú nyilak befogadására képes.
A függesztőfülek a tetőtől számolva 15 és 55 cm-re helyezkednek el. A tegez szájának magassága 11,8 cm, szélessége 6,3 cm, mélysége pedig 4,2 cm.

Igyekeztem a tegez használata szempontjából legfontosabb körülményeket a lehető leginkább a korabeli viszonyokhoz hasonlatosan modellezni.
A kísérletezésben egy kazak zsábi fajtájú lovat használtam, mely a hasonló környezeti feltétételek és használati mód révén testalkatában is közel állhat a 10. századi magyar lóhoz.
A lovon a korabeli ábrázolásokat és leírásokat követve, mélyen a nyeregben, a ló hátmozgását kiülve lovagoltam.
A ló és a lovaglóstílus véleményem szerint meghatározó a tegezt a lovaglás közben érő erőhatások, ezáltal a tegeznek a töltés szempontjából lényeges kimozgása szempontjából.
Korhű, térd alá érő, vastag kabátot viseltem, mely a tegeznek a lovas oldalán való alátámasztását figyelembe véve fontos. (És kifejezetten sokat segít a tegezzel való lóra fel és leszállásnál)

A tegezt a korabeli függesztőfülek által kiadott 1 cm széles szíjjal kötöttem fel.
A korabeli ábrázoláson megfigyelhető két módszert, a derék alá engedett tegezövről és a derékon csatolt övről kisszíjakkal való felfüggesztést is kipróbáltam. A tegezt 9-10. századi magyar nyílrekonstrukciókkal (készítője Marx Tibor) és gyakorló nyilakkal (készítője Kassai Kft.) is kipróbáltam.
A kipróbálás során az eredeti leletek alapján kialakított tegezszáj kényelmes töltési lehetőséget biztosított mind a korabeli nyílrekonstrukciókkal, mind a karbon gyakorlónyilakkal. A heggyel felfelé betárazott nyilakkal, megfelelő töltéstechnikával nem túl gyors, de biztonságos betöltést tesz lehetővé.
Több nyíl egyszerre történő kivételéhez azonban nem kényelmes.
A kísérletezés során a nyilak a tegezből sem föl vagy leszállás, sem menet közben nem estek ki.
A tegez felfüggesztésére a derék alá engedett tegezöv jobban működött, mint a derékon csatolt övről kis szíjakkal történő rögzítés esetében. Valamint nagy előnye, hogy leszállás után könnyen meghúzható, így a tegez nem annyira zavaró járás közben. Mindazonáltal a kis szíjas megoldás is használhatónak bizonyult.
A tegeznek a lovon vágta közben való kimozgását véleményem szerint teljes mértékben kiküszöbölni nem lehet.

Egyenletes, nyugodt ütemű ügetésben és munkavágtában a megfelelően felfüggesztett tegez kimozgása nem számottevő. Azonban lendületes mozgásban, nyújtott vágtában gyakran előfordul, hogy jelentősen kimozdul. A nagyobb súlyú vasalt tegez ha kimozdul tehetetlenségénél fogva nagyobbat is rándul, csapódik (A könnyű nyírfakéreg tegezzel összehasonlítva).
Mindazonáltal megállapítható, hogy lóháton végzett más tevékenységek, mint például kopja használata közben a tegez egyáltalán nem zavaró, nem akadályoz.
A szóban forgó tegezrekonstrukció 45 foknál vízszintesebben felfüggesztve mozog a legkevésbé.
Ilyen vízszintesebb felfüggesztésre a korabeli ábrázolásokon is látunk példát. (pl. Pendjikent)
Mint ahogy a 45 foknál függőlegesebb felfüggesztésre is van ábrázolás. A 45 foknál vízszintesebben felfüggesztett tegez alja a ló combjához ér, ahhoz hozzádörzsölődik.(Ez egyébként korabeli ábrázolásokon is megfigyelhető.) Ennél a bizonyos tegezrekonstrukciónál ez nem okoz problémát, mert az alsó vaspánt nem fut rá a hátlapra.
De az eredeti leleteken a vasalat gyakran ráhajlik, vagy teljesen körbefut a hátlap oldalán is.
Ezek szerint azokat a tegezeket vagy függőlegesebben függesztették, vagy egyszerűen nem törődtek vele, hogy dörzsöli a lovat.
(Korabeli lószerszámleletek tanúsága szerint ez utóbbi egyáltalán nem elképzelhetetlen.)

Végeredményül megállapítható, hogy az elkészült tegezrekonstrukció megfelelő töltéstechnikával jól használható, de a mai lovasíjász sportban nem lenne hatékony. Ez persze arra is utalhat, hogy a régiek más szempontokat tarthattak szem előtt, olyanokat, ami ma nekünk talán nem is tűnik fontosnak. Ezt véleményem szerint más régészeti lelet rekonstrukciójánál is tanulságos lehet figyelembe venni. A szóban forgó tegeznél legszembetűnőbb tulajdonság a nyilak nagyfokú végelmének biztosítása. Másodlagosan talán az, hogy viselése bármilyen lóháton végzett tevékenység közben sem legyen zavaró. És nem elképzelhetetlen, hogy csak ezután következett a kényelmes, gyors töltés biztosításának szempontja.

Ezúton is szeretném megköszönni Pári Vilinek, hogy eme tegez használatát rám ruházta.
A kísérletezés természetesen folyatódik .

Dr.Flesch Márton