Paku Sándor íjkészítő iskola 2013-14.

Ősz elején – mint minden évben – egy új tanév kezdődik. Mintegy tucatnyi, lelkében örök fiatal „elsős” számára 2012-ben nem egy hétköznapi iskola indult. Nem mindennapi iskola, nem mindennapi tanulókkal, nem mindennapi tantervvel.

És ha pontosak akarunk lenni, a történet nem is 2012-ben kezdődött, hanem több mint ezer évvel korábban. Akkor, amikor a hadviselésben a leghatékonyabb seregnek a magyar sereg, leghatékonyabb fegyvernek a magyarok íja számított. A ma embere csak korabeli leírások, leletek illetve ázsiai analógiák segítségévek alkothat képet a honfoglalók fegyveréről. Persze vannak népek, ahol az íjkészítés hagyománya évezredes múlttal rendelkezik, nekünk – magyaroknak – komoly hátrányt kell ledolgoznunk, újra életre kell kelteni a magyarok íját. Ezt a nem csekély feladatot vették vállukra azok, akik a Szarusíjkészítő iskola szervezését, elindítását vállalták.

2012. őszén tehát elindult az iskola, melynek helyszíne a Százados úti Művésztelep egyik műterme, illetve a kertje adott otthont, szakmai irányítását Paku Sándor íjkészítő mester vállalta. Az első évfolyam feladata egy magyar íj elkészítése hagyományos technológiák alkalmazásával, hagyományos anyagok felhasználásával. Az iskola foglalkozásai havi rendszerességgel zajlottak, jellemzően a korabeli műveletek sorrendjének megfelelően. Az íj egyik – talán a legfontosabb – alapanyagának számító bivalyszaru kivételével, csak hazánkban fellelhető anyagokat használtunk, mint kőris, gímszarvas ín, bőrenyv, harcsabőr. A szaru beszerzése csak külföldi forrásból volt megoldható, ami több hetet vett igénybe, így a hagyományos műveleti sorrenden módosítottunk. A szarulemez kialakítása helyett a famag elkészítése kerül előre, és csak az íj famagjának összeállítása után láttunk neki a bivaly tülkök feldolgozásának.

Már az íjkészítés korai fázisaiban nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az elkészült részek megfelelő belső egyensúlya biztosított legyen. De mindig szembesülnünk kellett azzal, hogy ugyan rendelkezésünkre állnak modern eszközök (pillanatszorító, digitális tolómérő, stb) az ezer évvel ezelőtti íjkészítő által birtokolt ösztönös tudást nem lehet a technikával pótolni.

Az íjkészítés hagyományos ütemezése szerint a szarulemezek felragasztását követően a téli időszakban kell eljutni az íj hátának inazásáig, mi március április hónapban tartottunk ennél a munkarésznél. Ezután azt gondolhatnánk, hogy a nagyjával már készen is vagyunk, már csak az íjak betörése, finomhangolása és díszítése van hátra. A helyzetet talán az érzékelteti legjobban, hogy szeptembertől az első íjak inazásáig 8-9 hónap telt el, az íjak véglegesítésére csak következő év áprilisában kerülhetett sor.

2012. őszén indult az évfolyam 11 fővel, és 2014. áprilisára 5 db íj készült el.

Április második hétvégéjén Nagykörűben tartotta a társaság az Első Íjak Avatása rendezvényét, ahol 4 „végzős” frissen elkészült magyar íja mellett a Mester legújabb török íja, valamint két leendő „elsős” 1-1 magyar íja is bemutatkozott. A Tisza-parti faluban megrendezett eseménynek remek díszletet biztosított a természet, a virágzó cseresznyefák ágai között adhatta le minden íjkészítő-íjász az avatott íjakkal az első lövéseket. És, ha már ilyen szép számban együtt volt a csapat, nemcsak az íjak debütáltak, hanem sokunk itt mutatkozhatott be első tegezével, nyilaival és ölthette fel először korhű viseletét is.

Boldogsággal tölt el, hogy én is ott lehettem köztük, köztetek.

(Vécsey Tamás – abafi)

Az I. évfolyam által készített íjak

Vécsey Tamás

[singlepic id=48 w=500 h= float=]

[singlepic id=49 w=500 h= float=]

Íj anyagai

  • Fa: (mag, szarvak, markolat): kőris
  • Szaru: bivaly (hajlós karok) szürkemarha (szarvak borítása)
  • Ín: szarvas, 3 rétegben
  • Ragasztóanyag: bőrenyv (minden ragasztási ponton)
  • Burkolóanyagok: karokon, markolaton harcsabőr

Az íj méretei:

  • Az íj teljes hossza szarus oldal ívén mérve: 1354 mm
  • Az íj teljes hossza inazott oldal ívén mérve: 1296 mm
  • Az íj szarus oldalán mérve a húrajkak távolsága: 1285 mm
  • Szarvak hossza: 223 mm
  • Homlokmagasság 35 mm
  • Markolat: hossza 180 mm, szélessége: 25,8 mm vastagsága: 31 mm
  • Karok szélessége: 39,9 mm
  • Markolat szög: 165°
  • Felajzott íjon mérve a szarvak szöge: 30°
  • Ajakszög: 180°
  • Ajzásmagasság: 146 mm
  • Ideg hossza: 1140 mm
  • Ideg anyaga: Dakron B50 (18 szál)

Az íj ereje 28 colon – 83#
Az íj sebessége: 226 f/s (28 colon, 25 grammos karbon nyíllal)
Készítő: Vécsey Tamás
Készítés éve: 2013-14.
A készítő eddig készített íjainak szám: 3 db.

divider

Czétényi András

[singlepic id=50 w= h= float=]

[singlepic id=51 w= h= float=]

Az íj anyagai:

fa: mag- kőris
szarvak, markolat- juhar

  • szaru: karok, szarv- bivaly
  • ín: gímszarvas 3 rétegben
  • ragasztó: bőrenyv
  • burkolóanyag: harcsabőr lesz, ha felteszem

Az íj méretei:

  • teljes hossz a szarus oldalon: 1400 mm
  • teljes hossz az inazott oldalon: 1345 mm
  • húrajkak távolsága a szarus oldalon: 1305 mm
  • teljes hossz felajzva: 1240 mm
  • szarvak hossza: 245 mm
  • szarvak szélessége az ajkaknál: 10,6 mm
  • homlokmagasság: 50 mm
  • markolat hossza, szélessége, vastagsága: 180 mm, 25,5 mm, 29,7 mm
  • karok szélessége, vastagsága: 37 mm, 11,7 mm (180 mm-re az íjközéptől)
  • markolat szög: 165 fok
  • szarvak szöge: 30 fok
  • ajakszög: 180 fok
  • ajzásmagasság: 140 mm
  • ideg hossza: 1140 mm
  • ideg anyaga: Dacron B 50

az íj erje 28″-on: 68#
sebessége: 209 f/s (28 colon, 25 grammos karbon nyíllal)
készítő: Czétényi András
készítés éve: 2012-13-14.
eddig készített szarus íjak száma: 2 db

divider

Nagy Ottó

[singlepic id=44 w= h= float=]

[singlepic id=45 w= h= float=]

Íj anyagai

  • Fa: (mag, markolat): kőris, (szarv): juhar
  • Szaru: vizibivaly (hajlós karok,szarvak borítása)
  • Ín: szarvas, 3 rétegben
  • Ragasztóanyag: bőrenyv (minden ragasztási ponton)
  • Burkolóanyagok: harcsabőr (karokon, markolaton, szarvon)

Az íj méretei:

  • Az íj teljes hossza szarus oldal ívén mérve: 1360 mm
  • Az íj teljes hossza inazott oldal ívén mérve: 1295 mm
  • Az íj szarus oldalán mérve a húrajkak távolsága: 1290 mm
  • Szarvak hossza: 230 mm
  • Szarv szélesség ajaknál: 12 mm
  • Homlokmagasság 35 mm
  • Markolat: hossza 180 mm, szélessége: 31,5 mm vastagsága: 31,5 mm
  • Karok szélessége: 40 mm
  • Karok vastagsága hajlós részen: 12.5 mm
  • Markolat szög: 150°
  • Felajzott íjon mérve a szarvak szöge: 40°
  • Ajzásmagasság: 140 mm
  • Ideg hossza: 1140 mm
  • Ideg anyaga: Dacron B50 (24 szál)

Az íj ereje 28 colon – 95#
Az íj sebessége: 228 f/s (28 colon, 25 grammos karbon nyíllal)
Készítő: Nagy Ottó
Készítés éve: 2013-14.
A készítő eddig készített íjainak szám: 1 db.

divider

Pári Vilmos

[singlepic id=46 w=500 h= float=]

[singlepic id=47 w=500 h= float=]

Az íj méretei:

  • Az íj teljes hossza szarus oldal ívén mérve: 1445 mm
  • Az íj teljes hossza inazott oldal ívén mérve: 1375 mm
  • Az íj szarus oldalán mérve a húrajkak távolsága: 1335 mm
  • Az íj teljes hossza (felajzva) ,,,,mm
  • Szarvak hossza: 260 mm
  • Szarv szélesség ajaknál:9,5mm
  • Homlokmagasság 50 mm
  • Markolat: hossza 130 mm, szélessége: 27 mm vastagsága: …… mm
  • Karok szélessége: 36-36-27 mm /Középső adat hajlós részen/
  • Karok vastagsága 12-10-8,5mm /Középső adat hajlós részen/
  • Markolat szög: 150°
  • Felajzott íjon mérve a szarvak szöge: ……. leajzott 47°
  • Ajakszög:……
  • Ajzásmagasság: 135 mm
  • Ideg hossza: 1180 mm
  • Ideg anyaga: Dakron B50 (14 szál)

Az íj ereje 28 colon – 47#
Az íj sebessége: 153 f/s (28 colon, 25 grammos karbon nyíllal)
Készítő: Pári Vilmos
Készítés éve: 2013-14.
A készítő eddig készített íjainak szám: 6 db

divider

Marx Tibor István

[singlepic id=52 w=500 h= float=]

[singlepic id=43 w=500 h= float=]

Íj anyagai

  • Fa részek (mag, szarvak, markolat): kőris
  • Szaru: bivaly (hajlós karok és a szarvak borítása)
  • Ín: szarvas, 3 rétegben
  • Ragasztóanyag: bőrenyv (minden ragasztási ponton)
  • Burkolóanyagok:
    • karokon harcsabőr,
    • markolaton sertésbőr
  • Kötözőanyagok: szarvas ín (markolatnál és szarvaknál)
  • Színezőanyagok: diófapác
  • Fedőanyagok:sellak

Az íj méretei

  • Az íj teljes hossza szarus oldal ívén mérve: 1443 mm
  • Az íj teljes hossza inazott oldal ívén mérve: 1382 mm
  • Az íj szarus oldalán mért húrajkak távolsága: 1335 mm
  • Az íj teljes hossza (felajzva) 1315 mm
  • Szarvak hossza: 254 / 256 mm
  • Homlokmagasság 48 / 51 mm
  • Markolat: hossza 122 mm, szélessége: 26,6, vastagsága: 35,8
  • Karok szélessége: 40 / 40,3 mm
  • Markolat szög: 172°
  • Felajzott íjon mérve a szarvak szöge: 39°
  • Ajakszög: 180°
  • Ajzásmagasság: 153 mm
  • Ideg hossza: 1185 mm
  • Ideg anyaga: Dakron B50 (20 szál)

Az íj ereje 28 colon – 80#
Mért sebessége: 233 f/s (28 colon, 25 grammos karbon nyíllal)
Készítő: Marx Tibor
Készítés ideje: 2013-14.
A készítő eddig készített íjainak szám: 1 db.

divider